Márai Sándor: Áldozó Judit

Úgy látszik, nagy áron tanuljuk meg, hogy a műveltség az, amikor egy ember, vagy egy nép megtelik valamilyen nagy örömmel … Azt mondják, a görögök valamikor műveltek voltak, mert az egész nép örült valaminek.

„A darab egy különlegesen érzékeny és érzéketlen, megkapóan közönséges és fennkölt, vonzóan önfeláldozó és taszítóan önző, ezernyi ellentétből szőtt asszony találkozásait örökíti meg három férfival.

Judit, az egykori cselédlányból lett nagysága a darab jelenidejében már egy olcsóbb római szállóba sodródott, zugivóvá züllött asszony.

Az ő kihangosított belső monológjában elevenedik meg a huszadik századi magyarság, Európa és a nagyvilág számos alapkonfliktusa.

Első múltbéli szerelme, egykori ifjú gazdája, későbbi férje az életképtelenné vált arisztokrácia haláltáncát járja el. A másik, elhunyt kedves, Márai Sándor alakmása azt üzeni nekünk, hogy

1945 után bekövetkezett a valódi kultúra pusztulása, ránk tört, s mindmáig tart a tömegemberek és a percemberkék világuralma.

Utóbbiak mintapéldánya az arctalan, frissen elhagyott harmadik szerető, az egyedüli életképes lény a darabban.

Havas Judit zseniálisan elevenítette meg korhű díszletek között Márai világpolgári fájdalmát és egy elmagányosodott asszony lassú leépülésének feltartóztathatatlan folyamatát.”

- Pósa Zoltán, Magyar Nemzet 2003 -

Rendezte: Czigány Zoltán